Ki Festette A Mona Lisa Című Festményt: Új Helyre Kerül A Mona Lisa - Napi.Hu
A tolvajt feljelentették a rendőrségen, majd elfogták és letartóztatták. Vincenzo Peruggia azzal védekezett, hogy tettét hazafiasságból követte el, úgy gondolta, hogy a Mona Lisa (bár törvényes úton került francia tulajdonba) Olaszországot illeti. Az olasz közvélemény hősként tisztelte Peruggiát. A lopásért 12 hónapot kapott, melyből csak 7-et kellett letöltenie. A Mona Lisát néhány hétig az Uffizi képtárban állították ki, majd visszakerült a Louvre-ba. Vincenzo Peruggia (1881-1925), a Mona Lisa elrablója A sokat megélt Mona Lisa ezután sem "unatkozott", a második világháborúban el kellett rejteni a nácik elől, 1956-ban restaurálásra szorult, mert egy vandál savat fröcskölt rá, majd egy másik rongáló egy követ hajított hozzá. 1963-ban egy időre a New York-i Metropolitan Múzeumba vitték, ahol több mint egy millióan láthatták. A korábbi esetekből tanulva úgy döntöttek, hogy a festményt golyóálló üveggel védik. Így nem esett baja, amikor 1974-ben, Tokióban vörös festéket akartak rá önteni, vagy 2009-ben, amikor egy orosz nő egy csészével dobta meg a festményt.
Mona Lisa (festmény) – Wikipédia
Kit ábrázol a festmény? Lillian Schwartz úgy véli, hogy a Mona Lisa önarckép, vagyis da Vinci saját maga női változatát festette le. Digitális elemzés alá vetette a Mona Lisát és a festő önmagáról készített rajzait, és egyezést talált. Akik nem értenek egyet Schwartz teóriájával, azzal érvelnek, hogy a művész gyakran hasonló stílusban dolgozott, és ez az egyezés oka. A Mona Lisa és Leonardo da Vinci önarcképének összehasonlítása Maike Vogt-Lüerssen német történésznő szerint a festmény Aragóniai Izabellát, Milánó hercegnőjét ábrázolja. Leonardo 1482 és 1499 között volt a milánói hercegi udvar tudósa és művésze. A történésznő úgy gondolja, hogy festmény jóval korábban, 1489-ben készült. A legtöbb bizonyíték viszont arra utal, hogy Leonardo da Vinci, Francesco del Giocondo selyemkereskedő feleségét, Lisa Gherardinit festette le. Giorgio Vasari, da Vinci önéletrajzírója már 1550-ben megemlítette a hölgy nevét, a történészek viszont nem voltak biztosak a forrás hitelességében. 2005-ben a Heidelbergi Egyetem könyvtárának szakértői egy Cicero leveleit tartalmazó könyvre bukkantak, melynek margójára, a festő ismerőse, Agostino Vespucci, 1503 októberében azt írta, hogy da Vinci éppen egy Lisa del Giocondo nevű nő portréján dolgozik.
- HÁZ Ingatlan - Eladó házak Kaposvár környékén
- Euro truck simulator 2 magyar letöltés
- Ki festette a mona lisa című festményt video
- A folyó szeli ketté teljes film
- Ki festette a mona lisa című festményt v
- Ki festette a mona lisa című festményt la
- Rick and morty 2 évad 1 rész 1 resz magyarul
- Ki festette a mona lisa című festményt movie
- Ki festette a mona lisa című festményt song
- Sony xperia 10 ii ár
Művészettörténet - 9. évfolyam | Sulinet Tudásbázis
Piero közjegyző volt, sokat segített Francescónak és bátyjának. 1503-ben Piero da Vinci megkérte fiát, Leonardót, hogy fesse meg barátja feleségét, Lisát. A festmény azonban sosem került a Giocondo család birtokába, mert Leonardo nem volt elégedett művével, hosszú éveken át tökéletesítette. Francesco del Giocondo 1538-ban halt meg, Lisa ezután apácának állt és a firenzei Szent Orsolya zárdába költözött. Őt 1542-ben érte a halál, 63 éves korában.
Ez azt jelenti, hogy a Mona Lisa vélhetően a jelenleg ismert legértékesebb festménynél is 5-6-szor drágább, de egy esetleges licitháború során megbecsülni sem lehetne, hogy mi lenne a végső ár. Talán ezek fényében mégsem túlzás kijelenteni, hogy a Mona Lisa ára jelenleg felbecsülhetetlen. A cikkhez használt források: Quartz, Medium, Guinness, France24, Wikipedia, New York Times
Azonban a Mona Lisa világrekord biztosítási értéke csak kiindulási pontnak jó. Ennek oka, hogy az infláció csupán egy szempont az árnövekedésben, azóta a műkincspiac árai is drágultak. Ezzel korrigálva 2019-ben a Mona Lisa értéke 2, 67 milliárd dollár lehetett. Érdekesség, hogy 2014-ben egy francia tévécsatorna egyesen azt javasolta a francia államnak, hogy adják el a festményt, hogy abból csökkenteni lehessen az államadósságot. A Mona Lisa Forrás: RMN-Grand Palais/RMN-Grand Palais / Musée du Louvre / Michel Urtado/Michel Urtado Minek köszönheti árát a Mona Lisa? A Mona Lisa már a kezdetek óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját, és népszerűsége töretlen. A festmény övező misztikum mellett a francia feminista hullámok jelképe volt, de több művészeti alkotás és könyv megihletője. (A Louvre-t a Da Vinci kód című könyv és film bemutatása után szabályosan megrohamozták a látogatók. ) Julia Roberts 25 millió dollárt kapott a Mona Lisa mosolya című film címszerepéért, ez a mai napig világrekord a női színészek között.