Arany János Letészem A Lantot – Visegrad Literature :: Arany János: Letészem A Lantot
A 3-5. versszak a Petőfivel való barátság ösztönző, ihletet adó erejét idézik fel: Nem így, magánosan, daloltam: Versenyben égtek húrjaim; Baráti szem, müvészi gonddal Függött a lantos ujjain Arany siratja a szép múltat, amikor még nem volt ilyen magányos és társtalan, mert Petőfivel, a jó baráttal és költőtárssal együtt, versenyben tudott alkotni. (A "baráti szem" motívum utal Petőfire. ) Itt a 4. versszakban megfigyelhetjük, hogy Arany T/1. személyt használ, vagyis nemcsak a saját, hanem általában a költők nevében beszél (Petőfire és saját magára is gondol): Zengettük a jövő reményit, Elsírtuk a mult panaszát; Dicsőség fényével öveztük Körűl a nemzetet, hazát Azonosul a közösségi költőszereppel, az akkori lelkesedéssel, a reménykedő költői generációval, azokkal a költőkkel, akik olyan közösségi lírát teremtettek, amelynek most már nincs értelme, hiszen elbukott a szabadságharc. Akkor még megvolt bennük az a biztos hit, hogy költészetük a nemzet ügyét szolgálja. Ez a hazafias ars poetica is Petőfi emlékét idézi fel.
Elemzés
Műfaja
Verselemzés
- Kon takt 2 lehrbuch megoldókulcs teljes film
- Arany jános letészem a lantot verselemzés
- Még azt mondják ez se szép az se szép - Kadlott Karcsi
- Halotti beszéd és könyörgés elemzés
- Arany jános letészem a lantot műfaja
Elemzése
Síkváltást jelez: innentől (vagyis az utolsó két versszakban) a költő mostani, jelenbeli költészetét minősíti. Figyeljük meg, milyen sokszor él a hármas ponttal: … Ez az elhaló, csüggedő hangot jelöli. Ezek a tétova kérdések irányvesztettséget, kiábrándultságot jeleznek, és egyelőre válasz nélkül maradnak. Mivel saját költészetének is a Petőfi-féle közösségi lírához hasonló vonásait tartja értékesnek, és mivel ez a közösségi líra már értelmét vesztette és nem lehet művelni, Arany azt kérdezi magától, mit ér az a líra, amit még művelni tud. Nem lát mostani verseiben maradandó értéket, ironikusan közelít hozzájuk. Múltbeli verseinek nagyszerűségéhez képest a jelenlegi verseit élettelennek, kísértetszerűnek látja. Ezt jól érzékelhetjük abból, hogy mostani költészetét a halál képeivel kapcsolja össze. A "hímzett virágos szemfödél" oximoron akár ennek a Letészem a lantot című versnek a metaforája is lehet, hiszen ez a vers ellentmondásos módon azért jött létre, hogy az elhallgatást deklarálja.
Mind hiába! Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Most... árva énekem, mi vagy te? Elhunyt daloknak lelke tán, Mely temetőbül, mint kisértet, Jár még föl a halál után...? Hímzett, virágos szemfedél...? Szó, mely kiált a pusztaságba...? Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Letészem a lantot. Nehéz az. Kit érdekelne már a dal. Ki örvend fonnyadó virágnak, Miután a törzsök kihal: Ha a fa élte megszakad, Egy percig éli túl virága. Oda vagy, érzem, oda vagy Oh lelkem ifjusága! 1850